Montreali Randevúzási Kultúra

Kranton dühösen Sandrára meredt, arca még mindig vörös volt a haragtól, és a másik tenyerében kopogtatta a hajkefét."Jól?"– bömbölte a lány."Oh, rendben."– mondta Sandra, és a szék oldalára lépett.

- Nincs ideje.– szakította félbe a nő.– És én sem! Nem megyek el innen, amíg nem kapok némi elégtételt ezekért a késésekért.– Rendben – Sandra érezte, hogy elgyengül –, még egyszer kiengedem egy kicsit.– Nem, erre nem lesz szükség. Krantont a bejárati ajtóig.
Sandra hozzászokott ahhoz, hogy alkalmanként dühös ügyféllel foglalkozzon, de ez túlzás volt. A hölgy az elmúlt napokban háromszor volt bent, és panaszkodott lánya menyasszonyi ruhájának megfelelőségére. Az egyik sarokban egy kis íróasztal és antik szék volt.
Meredten nézett Miss Krantonra, és a tőle telhető magabiztossággal azt mondta: – Rendben, kövessen. Van itt egy hátsó szobája?"– Most várj egy percet. - válaszolta Mrs. Még egyszer összehúzottnak tűnt. A mennyezetre rakott ruha- és doboztartók töltötték meg a hátsó helyiséget. Még mindig zokogott, a megaláztatás elviselhetetlen.– Húzza le a fiókokat.– parancsolta Mrs. Sandra megpróbált eltávolodni, de a mögötte álló pult és a vaskos Mrs.

A sarokba hajolt, amíg a homloka a falhoz nem ért, és becsukta a szemét. Sandra nehezen állt fel. Kranton hosszú, selyemszoknyát viselt, amely eltakarta az ölét.

Sandra hiába próbálta eltakarni a fenekét a kezével, Mrs. Sandra némán követte Mrs.
Kranton félbeszakította.– Várj egy kicsit, még ne.– Drágám, ha most hallanád magad.– jegyezte meg Mrs. Kranton határozott szorítása azonban a helyén tartotta.– Ez volt a hajkefe – mondta Mrs. Kranton mozdulatlanul állt.– Megmondtam.
Kranton mindvégig a régi széken ülve maradt, vastag ujjai ügyesen összekattintották a kötőtűket, miközben a feneketlennek tűnő táskájából kihúzott pulóverujjon dolgozott.– Oké, most elmegyek.– mondta végül Mrs. Kranton, és felállt. Megmondom, mihez van jogom montreali randevúzási kultúra. Kranton.– Meg fogom őrizni, ha fáj a kezem, de azt szeretném, ha gondolj arra, mi vár rád. Lehajolt, hogy felvegye a ruháit, de természetesen ismét Mrs. Amikor a nő kilépett az ajtón, Sandrához fordult, és halkan, de fenyegető intenzitással azt mondta: "A vásárlónak mindig igaza van."Mrs. Krantont, aki közvetlenül mögötte áll, ujjával a telefonban. És...jogom van ahhoz, hogy legalább egy kis kártérítést kapjak mindazért az időért, amit veled pazaroltam."Aztán halkabb hangon, de nem kevésbé fenyegető hangon, vigyorogva hozzátette: – Őszintén szólva, nincs szükségem pénzre, úgyhogy élvezni fogom, hogy a helyedre ültetlek."Ó Istenem."Sandra szelíden kiengedte. Könnyek csorogtak végig az arcán, a nyakán és azon túl. Odahajolt, és kezét Mrs. És soha nem fogsz rossz véleményt nyilvánítani a tapasztalataidról, mert, ahogy mondtad, "elégedett lesz"." Miss Kranton hideg szemekkel mosolygott, Sandra megborzongott.– Nem csinálnám másképp. Jogom van elmondani az összes barátomnak, akik, hozzáteszem, sok embert alkotnak ebben a közösségben, hogy maradjanak távol innen. Sandra három évvel ezelőtt nyitotta meg a szerény butikot, hogy szeretettel folytassa az ünnepi ruhák, különösen az esküvői ruhák tervezését.

Nem volt sokáig várni. Kranton.– Biztos viccelsz!- kiáltott fel Sandra, és a fogát csikorgatva nézett vissza a nőre.– Ez egy darabból készült ruha."Most!"A hajkefe egyenesen a hátán landolt az ordított utasítással.